Vértesi kerekezés
2009.08.26.


Vértesi kerekezés

2009. augusztus 15.

 Hápi lelte ezt a remekbeszabott kis programot a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján. A túra egyben volt megtartva a Vértesi Barangolások nevû gyalogos teljesítménytúrával, s érezhetõen
ez volt inkább a húzóerõ, rengeteg résztvevõ tette tiszteletét az eseményen. Reggel hatkor a már összeszokott trió útra kelt, bepakoltunk Hápihoz, s utunkat a Vértes oldalában fészkelõ igen kicsi település, Gánt felé vettük. Mikor megérkeztünk már igen sokan voltak, javában koptatták a túrabakancsot vagy éppen a gumiabroncsot, kinek-kinek mi volt aznapra a választott sportága. Volt országúti táv is, ám mi ezúttal a terepkerékpáros útvonalat választottuk, hiszen edzéseink, túráin
k zömében az aszfaltról és az azzal való megküzdésrõl szól, így jó kis kiruccanásnak ígérkezett a természethez még egy keréknyommal közelebb óvakodni. A kerékpárok kipakolása, a nevezés, az indulás elõtti csócsálás már a megszokott rutinban ment, valószínûleg már becsukott szemmel is menne mindnyájunknak. Az indítóponton részletes (bár a kilométerórám szerint kissé elmért) itinert, pecsételõlapot, s egy színes térképet kaptunk, amin részletezve volt az
út és a terep állapota, de igazából csak a túra teljesítése után nyert értelmet. Az útvonal tervezésén látszott a szándék, hogy a fõbb kis településeket érintse, az azokhoz vezetõ út viszont a Vértes erdei útjain vezessen.
 Kezdetnek kitekertünk Gántról, s a lovaspark melletti kis úton kerülgettük a gyalogtúrázókat, de nem sokáig, mert az útleírás egy jókora emelkedõre terelt minket, egyenest az erdõbe. Nehezen tekerhetõ-leszállós út volt ez, mert szép nagy kövek, mon
dhatni óriásmurva fedte az ösvényt, ráadásul Varanus és én is ezen a túrán próbáltuk ki, mit is bír a slick gumi terepen (összegezve, nagyon jól teljesítettek). Jobbra fordulván kicsit enyhült az emelkedõ, de a következõ négy kilométeren így is 170 méter szintet kellett leküzdeni. Balra egy emlékmû volt, ahol leszálltunk egy kicsit fotózni, meg szóba elegyedtünk pár turistával. Ez mindig is tetszett az ilyen túrákban, hogy fesztelenül le lehet állni társalogni teljesen ismeretlen emberekkel, nem veszik senki sem rossz né
ven, és kedves, barátságos párbeszédek alakulhatnak ki. Innen csak pár száz méter volt az elsõ ellenõrzõ pont, lepecsételték az ellenõrzõ lapunkat. Itt összefutottunk két bringás társunkkal, kik valahogy félreértelmezték az útvonalat, és valamiért szembõl jöttek. Ez a jelenség amúgy az alkalmilag hozzánk csapódott biciklistársaknál mind megfigyelhetõ volt, mármint hogy lazán vették a túraleírást, így gyakorta esett meg, hogy elhagytak minket, s nem sokkal késõbb mögöttünk bukkantak fe
l, miután megtalálták a helyes utat. Minden bizonnyal erre mondják, hogy "lassan járj, tovább érsz"!
 Lefelé indultunk. Köves, murvás rész és a füves földes csapás váltogatta egymást, majd aszfaltozott útra értünk, ahol az országútis részlegen kívül még egy róka komával is összeakadtunk. A következõ ellenõrzõ pont Csákberényen volt a helyi presszónál, ezután megint visszatértünk az erdõbe, néhol elég felázott talajon kellett mászni, de kitekerhetõ volt. A harmadik ellenõ
rzõ pont csak egy tábla volt két számjegyû kóddal, ez számomra újdonság volt, ilyennel még nem találkoztam túrán. A Kis-Nyíres-völgyi elágazást követõ emelkedõ viszont már megfogott, a gép nagyon emelgette az orrát, ráadásul a gumi is kikapart, így hát feltoltam a bicajt. Egy darabig nem volt ilyen jellegû kihívás, földúton majd murvás úton másztunk tovább, majd a Cser-vágás után kezdetét vette a száguldás, melyet csak egy röpke szedrezésre szakítottunk meg. Kiértünk Pus
ztavámra, ahol a negyedik ellenõrzõ pont egy ABC és egy kricsmi közé beékelõdve várt minket. Sajnos a kis bolt éppen bezárt, így a folyadékkészletünket az áporodott levegõjû búfelejtõbõl voltunk kénytelenek pótolni, szénsavas üdítõ formájában, mely legalább jó hideg volt.
 Utunk aszfalton vezetett tovább ki a kis településrõl, de nemsokára megint erdei ösvényeken róttuk a kilométereket. Itt egy lejtõ végén a kurblinak nézett sikló, a rutintalanságom, a dagvány, vagy mindh&
aacute;rom tényezõ összejátszása miatt, de sikerült fejreállnom. Nem történt semmi komoly, igazából még jól is esett, úgyis olyan régen bucskáztam már. Ha már itt voltunk, akkor megtekintettük a pár méterre lévõ Gerencséri várat, illetve azt, amit az elmúlt századok viharai hátrahagytak nekünk. Legalább az alant csordogáló forrásnál letisztíthattam a fetrengés saras nyomait. Rövid aszfaltos szakasz után fûvel benõtt erdei ösvény következett, melyen egy elágazást sikerült nekünk i
s benéznünk, de szerencsére gyorsan eszméltünk. Bár általában követhetõ volt a fehér fecnikkel kijelölt útirány, a túra ezen sarkalatos pontjáról valahogy hiányzott az egyértelmû jelzés. Azért ez nem okozott akkora idõkiesést, meg hát nem is állt szándékunkban csúcsokat döntögetni, már az elején eldõlt, hogy élménybringázás lesz a dologból. Az ösvényrõl kiérve megtekinthettük az elhagyatott Dobai-bányatavat, s jó darabon még különbözõ bányásza
thoz kapcsolódó létesítmények szomszédságában vezetett utunk. Egyszeriben vendégmarasztaló, mély homok gátolta továbbjutásunkat, egyedül Hápi tudta venni az akadályt, a többi kerékpárossal együtt elvéreztünk, s tolni kellett a pacit a szakasz végéig. A területrõl kivezetõ aszfaltútig már csak egy lenyûgözõ képet nyújtó víztározónál álltunk meg fényképezni, s nyomtuk a pedált a kõhányáspusztai ellenõrzõpontig. Itt nem elõször és nem is utolj&aacut
e;ra szembesültünk azzal, hogy a rendezvény kerékpáros szekciója amolyan töltelék szerepet játszik, információval és ásványvízzel alig tudtak ellátni, de legalább a zsíros deszka jókor volt jó helyen.
 Kicsit vissza kellett tekernünk, hogy Vérteskozmát a túra jellegének megfelelõen kellõen rögös úton közelítsük meg. A települést nem igazán sikerült hova tennünk, mindenesetre annyi bizonyos, hogy elõkelõ üdülõövezet benyomását kelti. A helység templománál feltölt
öttük kulacsainkat, s egy tempós aszfaltos lejtõ után ismét bevetettük magunkat az erdõbe, ismét egy emberes emelkedõre. Kikaparás, tolás. Mikor elviselhetõbbé vált az emelkedõ, visszakapaszkodtam a nyeregbe, s mókuskerék fokozaton szép lassan beértünk egy-két ötven kilométeres gyalogtúrázót, majd az elágazásnál, hol kettéváltak útjaink, jó szerencsét kívántunk egymásnak. Megkezdõdött a túra legdurvább lefelé száguldása egy vízmosásban, néhol teljesen eltûnt a j&a
acute;rható nyom, helyette sziklák kusza ábrája fogadott, s késztetett vészfékezésre. Szerencsére nem tartott sokáig ez a kerékpárt és lovasát egyaránt igénybevevõ szakasz, s a lejtõ is elfogadható ereszkedésûre szelídült. Amíg tudtuk követtük Hápi nyomát, aztán valamelyik kanyarnál nagyon lelépett elõlünk. Már messze jártunk, tanácstalanul összenéztünk Varanusszal, igazából nem is sejtettük hogy mit néztünk el, lévén végig egyenesen haladtunk. Gyors telefonos egyeztet&eacut
e;s, némi tanácskérés egy karambolnál éppen helyszínelõ rendõrtõl, s Csákvár irányába tettük magunkat, hogy elhagyott csapattársunkkal a következõ ellenõrzõ állomásnál találkozzunk.
 Pecsételés után a közúton tekertünk át Csákvár egyetlen, de útbaesõ emelkedõjén, s mielõtt engedtünk volna a Gánt irányába jelzõ tábla hívogatásának, letértünk balra a sárga jelzéssel ellátott földútra. Itt már átestünk azon a pon
ton, mikor már nem okozott se testi, se lelki fájdalmat egy-egy emelkedõ, csak vigyorogni tudtunk rajta, sõt szinte hiányoltuk az újabbakat. Az utolsó kódos ellenõrzõ pont után kiértünk az egykori gánti bauxitbányához, mely monumentális megjelenése maradásra késztetett minket, s mivel nyitva volt a nagyérdemû számára is, hát bemerészkedtünk. A Mars-béli tájhoz hasonlatos vonulatok nagyszerû fotótémát szolgáltattak a kissé már elcsigázott kerekeseknek. Sokáig már nem idõzhettünk, hisz lassan kezdtük feszegetn
i a szintidõ határait, így fáradtságunkat meghazudtolva haladósra vettük a figurát, s pár perc alatt kiindulási pontunkon voltunk ismét. Szokásos gratuláció, kitûzõ, oklevél átvétele, zsíros deszka és ásványvíz elfogyasztása, illetve a gyalogtúrázóknak fenntartott fánk megcsodálása.
 Ha többen vagytok és jó a társaság, akkor érdemes nekivágni ennek a teljesítménytúrának, egyedül nem érdemes nekivágni, mert úgy kevés és sivár.

Táv: (a bóklászásokkal) 81 km, megtett szint 1120 méter.

Képek:     http://kep.tar.hu/cseya/50649695#2
    http://picasaweb.google.com/papp.dani53/VertesiKerekezes20090815?feat=directlink
    http://kep.tar.hu/hapi/50650722/38745136#2