Napkelte-túra 2009.
2009.06.20.


Napkelte-túra 2009.

Idén június 14-ére tûztem ki a napfelkelte megtekintését és megörökítését célzó túrát, melynek célja- most már mondhatni hagyományosan- valamely magaslat a közeli hegyekben, ahonnan jó rálátás nyílik egyrészt
a felbukkanó legközelebbi csillagra, illetve az általa vörösbe boruló tájra. Ezúttal nem korlátozódott csupán ennyire a menet, hanem csapattagunk Mikulás ötletére megfejeltük/összeforrasztrottuk egy másik túrával. Így lett az elsõ leküzdendõ cél a pilis Vörös-kõ magaslat, a másik pedig a börzsönyi Csóványos. A túra érdekes és kihívást jelentõ jellege miatt jó páran jelezték hogy szívesen jönnének, de sajnos vissza is léptek néhányan.

Így a
ztán Rákoskeresztúrról a nem túl korai vagy már éppen kései, de mindenképpen fél egyes idõpontban vágott neki a négy fõt számláló csapat (Varanus, Mikulás, Petya, Cseya) az útnak. Kõbányán Az Aluljárónál csatlakozott hozzánk Botticelli kolléga a már megszokott beszédes stílusában. Meglepõen, az idõponthoz képest igen nagy autósforgalom volt, de éjszaka mint annyi minden, ez is más. Kellemes idõ volt, 14°C fok körüli hõmérséklet, kisebb hideg- és melegáramlatokkal. Budapestrõ
l a Szentendrei úton, majd a 11-es fõúton kifelé vezetett az utunk, melytõl kicsit tartottam, ismerve a napközben ott zajló állapotokat, de semmi probléma nem volt, az az egy-két autós, aki normális körülmények között talán nyomta volna ahogy a csövön kifér, értelmes tempóra váltott a kicsi, de annál nagyobb fényárban úszó csapat láttán. Hogy miket gondolhattak, azt inkább ne firtassuk.
Szentendrére beérve letértünk a kerékpárútra, mert arrafelé hírhedt a biciklisekre vadászó rendõrö
k aktívitása és büntetési tételei, mert hát ugye ott lakott területen belül tilos a kerékpározás... A HÉV-végállomásnál találkoztunk DHPage kollégával és az õ brutális fényerejét szolgáltató csináldmagad reflektoraival. Egész megnyugodtam, hisz õ legalább biztosan tudta az utat, nem úgy mint én, nekem még a hosszas tervezgetés ellenére is maradtak homályos foltok az útitervben.

Elkezdtük hát a mászást Pilisszentlászló irányába, majd a Skanzen után r&aac
ute;tértünk a Pap-réti emelkedõre. Itt az út elején mindenki megmutathatta, hogy kétkerekûvel hogyan képzeli el az áthaladást egy lelakatolt sorompón keresztül, több érdekes variációt is megcsodálhattunk. Az aszfaltozott erdei úton felfelé lassú mászással, kedélyes cseverészéssel telt, egyedül egy kisebb csapat felzavart vadmalac ráérõs iszkolása szolgáltatott némi tûnõdésre való okot, hogy vajon itt van-e a közelben a mutter? De ha ott is volt, szerencsére nem érzett késztetést hogy közbeavatkozzon s
zegény éjszakai lovasok sérelmére. Pap-rétre felérvén némi szendvics meg itóka elfogyasztása után egy széles erdei úton tekertünk a magaslat felé, még némi lejtõ is kijutott. Ekkor már kezdett derengeni, az éj feketéje lassan a kék sötét árnyalataiba szelídült, a hold félköre- mely hosszú útunk során még nappal is elkísért- lenézett ránk. Az utolsó pár méteren a kerékpárral járhatatlan részeken már le is kellett pattanni a nyeregbõl, aznap messze nem utoljára. Mik
or felértünk Vörös-kõre, meglepetésünkre egy sátorozó társaságot pillantottunk meg, valószínûleg õk sem örvendhettek különösebben a váratlan társaságnak, de hát a természet már csak ilyen - mindenkié. Az idõ nagyon barátságtalanra, szelesre fordult, bizony mindenkinél elkelt az elõrelátóan elhozott plusz ruházat. A fényképezõgépeket mindenki beizzította, bár a derengés csalóka volt, a Nap menetrend szerinti felbukkanásáig még jó negyven vacogással töltött perc várt ránk (egyébként pontos volt a drága, ezúton is köszi). Még szerencse, hogy az ott szundikáló társaság este gyújtott tûzrakásában még pislákolt a zsarátnok. Varanus feltalálta magát, s jó fát tett a tûzre, melyre mindannyian rájártunk.  Lassan szedelõdzködtünk, elbeszélgettünk egy kicsit az akkor már tudatára ébredt, hálózsákba burkolózott túrázóval, az élet dolgain kívül még némi útvonalterv és kompolási tudnivalók megbeszélése is belefért.

Gyors tápolást viszonylag gyors ereszkedés követett egészen Pap-rétig, ahol elbúcsúztunk DHPage-tõl, aki csak a fényképezés kedvéért jött el a túrára, a börzsönyi kiruccanást egyéb dolgai miatt nem vállalta be. Öt fõs csapatunk újult lelkesedéssel vágott neki a Visegrádig vezetõ jó minõségû szerpentinnek 45-50 km/h-ás tempót diktálva. Egy gyors csoportfotózás a horgásztónál még belefért, de az újabb lehetõséget kihagytuk- szerencsére, mert így pont elértük a 6.25-kor induló révet. A Dunán átkelve élveztük a látványt, kiizzadtuk a révész európai méretûre dagadt jussát (750 Ft / koponya), hogy Nagymarosnál érjünk partot. Innen egy darabig ismerõs volt már a terep a szép emlékû Királyrét 50 teljesítménytúráról, a társaság is szinte ugyanaz volt. Kismaroson és Szokolyán keresztül vezetett az útunk néhol rövidre fogott fényképezéssel tarkítva. Királyrétre felérve szusszantunk egy kicsit, magunkhoz vettünk némi harapnivalót, megejtettük a kulacstöltést és átbeszéltük a tervezett útvonalat és a ránk váró megpróbáltatásokat (így utólag kissé alulbecsültük a dolgot). Itt mint gyakorló macskabolond egybõl bizalmamba fogadtam a helyi büfés fekete cicát, ami egy-két falat lecsípett sonka után kölcsönössé vált.
    
Nekiduráltuk hát magunkat a Börzsöny javának széles, forgalommentes úton. Csak mi voltunk, jó darabig jószerivel csak egy turistával, meg egy kisbusszal találkoztunk. Az út murvásba váltott kitartó, már éppen nem kellemes kaptatóval. Az érdekes nevû Magas-taxi turistaháznál (aminek a közérthetõség kedvéért innentõl csak "taxinégy" volt a nemhivatalos elnevezése) vételeztünk a kiírás szerint "nem ivóvizet", eddig mondjuk egyikünk sem produkált kirívó tüneteket. Itt dacára hogy megkérdeztük a közönséget (a helyi kalandpark csinos alkalmazottait), sikerült benézni az útvonalat, de tanakodás után rájöttünk a helyes irányra. Ekkor ez már sokkal inkább gyalogtúrázóknak szánt ösvényeket jelentett, a hozzá tartozó, eleinte még csak-csak tekerhetõ, de a késõbbiekben már két lábon is megpróbáltató szakaszokkal tûzdelve. Nagy-Hideghegyet elkerülvén, ahogy közeledtünk Csóványos felé, úgy lettek egyre sûrûbbek azok a részek, ahol vállunkra kellett kapni hû közlekedési eszközünket. Ekkor már volt egy itt-ott egy kis ízelítõ abból a száguldásból, ami a csúcs utáni ereszkedésnél várt ránk. Kiértünk egy sziklára, ahonnan gyönyörû panoráma tárult elénk, valamint felpillanthattunk célunkra, hogy némi fancsali fáradt mosollyal nyugtázzuk, hogy: "De messze van ez még!" A továbbiakban is pepitában toltuk és tekertük a kétkerekût, egy kissé már fásultan, de azért kitartóan. Mikor felértünk engem némi csalódásként ért, hogy a Börzsöny legmagasabb (938 méter) pontjára csak egy a Margitán már látott rakétaszerû betonképzõdmény, a Földtani Intézet által állított funkcionális épület jutott, mely nem éppen turistavonzó látványosság, kivált hogy a felirat szerint is "Felmászni tilos és életveszélyes!". Mindenesetre Botticelli, Mikulás és Petya nem zavartatta magát különösebben, körülnéztek fent is. Én már eléggé kész voltam és az élelmiszer-tartalékaim is a végét járták, de Varanus és Miki is ellátott egy kis kalóriabombával, így magamhoz tértem kissé, de kellet is, mert a lefelé szakaszhoz szükség volt a figyelemre. Még beszélgettünk egy kicsit, megvitattuk hogy melyik vendéglõbe menjünk (egyikbe se), hagytunk nyomot az odakészített emlékkönyvben, majd egy nagy sóhajjal nekivágtunk a Diósjenõre vezetõ zöld turistaútnak.

Ez nem volt semmi. Meredek, köves, gyökeres, néhol saras, váltakozva egy- és kétsávos ösvények. Petya és Botticelli elõttem haladtak, elég jó tempót diktáltak, és ha hallottam az elismerõ kurjantásokat, akkor már tudtam, hogy itt izmosabb szakasz jön, volt nem is egy, ahol meghátráltam és inkább letoltam. Ennek ellenére a slick gumimnak (egyébként mindenki azzal jött) csillagos ötöst adok, már volt rá példa hogy ilyen jellegû igénybevételnek tettem ki, és most sem kellett csalódnom bennük. Úgy fél kilométerenként bevártuk egymást, hiszen ez nem verseny volt, és jó volt biztosra menni, hogy mindenki egyben érkezik-e meg. Diósjenõre beérve hosszú lejtõs, de már aszfaltozott úton suhantunk a település szívébe, ahol kulacstöltés és minimális bámészkodás után nekivágtunk a hazaútnak. Mikulás javaslatára nem mentünk ki egybõl a kettes fõútra, hanem Nógrád felé indultunk el, és ez kitûnõ ötletnek bizonyult, hisz a Nógrádi várat megpillantani és eldönteni hogy bizony meglátogatjuk csak egy pillanat mûve volt. Az elmúlt órák mászásai után már meg sem hökkentünk a várba vezetõ kapaszkodó láttán, ez már igazán belefért. Fent a várban (ami valójában az egykor volt falaknak csak egy kicsi, renovált szakaszát jelentette) igazi békés hangulat honolt, hatalmas pázsit volt, mely pár lézengõ családnak és kirándulónak szolgált pihenõül. A kellemes szeles idõjárás és a hely békés hangulata magával ragadott, egy kicsit le is heveredtem a fûbe, pedig nem szokásom az ilyen önfeledt viselkedés. Szívesen maradtam volna így elnyújtózva, de társaim figyelmeztettek, hogy hosszú az út még hazáig, meg különben is jó lenne hazaérni a Hupikék Törpikékre.           

Felnyergeltünk hát, és Budapest felé vettük az irányt. A kettes úthoz ribizli-ültetvényektõl övezett úton jutottunk, majd belecsaptunk a húrokba. A Vácra vezetõ út azt hozta, amit vártam, csak furcsa volt így nappal is szembesülni vele. Kilométer hosszú mászások és ugyanezek párja lefelé, ahol nem ritkán 60-65-tel is lehetett száguldani. Vácott érzékeny búcsút vettünk Mikulástól, ki nem hagyott fel azzal a gondolattal, hogy neki még szüksége van ezek után a szadai emelkedõ nyújtotta élvezetekre (mint késõbb megtudtuk már a szadai sem a régi, még a nagytarcsai emelkedõnek is be kellett szállni a buliba).   Elismerésem. Itt már csak Gödön álltunk meg egy kis kulacsfrissítésre, meg Botticelli által vett málna elfogyasztására. A vége nagyon nyögvenyelõsre sikerült, alig húztam már magam, bizony örültem hogy végre visszaérkeztünk Rákosborzasztóra, ideje volt, este fél hét körül járt már, s másnap mindannyiunkra a munka várt. Elköszöntünk egymástól, s ki-ki ment a dolgára, a várva várt forró fürdõ és a hajcsikálás egyetlen vágyával.

Táv: 175 km, megmászott magasság 1919 méter.
        

Képek:         http://kerekparos.hu/egygaleria.php?galid=50
                    http://picasaweb.google.com/fgdgahfg/NapkelteTura20090614#
                    http://picasaweb.google.com/papp.dani53/NapkelteCsovanyos20090614
                    http://kep.tar.hu/cseya/50641857#2