Ünnepek között… (3. rész)
2010.07.02.
Hápi


Másnap a macik után gyalogosan vetettük bele magunkat a dombság õsvényeibe Kranczival,
a Fóti somlyó teljesítése kapcsán. 34 km, közel 600 m szint és Csömör-Alsógöd útvonal várt
ránk. Reggel hét órás indulás itthonról, Csabán felvettük
Kranczit majd a péceli pékségben
betáraztam elemózsiából. Az autóútról közelítettük meg Csömört és némi keresgélés után
a HÉV állomást is sikerült megtalálni. A szervezõk itt állították fel a bádogdobozokat
melyeknél a nevezést lehetett intézni. Hírtelen azon kaptuk magunkat, hogy már neki is
indultunk a táv leküzdéséhez. Rövid idõ alatt elhagytuk a lakott területet, és a Kálvária hegyre
kapaszkodtunk fel, ahol az elsõ ellenõrzõpont és az elsõ kérdés várt ránk. Ezen a túrán a 13
ellenõrzõ pontból csak kettõn volt pecsét, a többin kérdésekre kellett válaszolni bizonyságot
téve, hogy ott jártunk.
Rövid ereszkedés után a Kistarcsára vezetõ utat kereszteztük majd a következõ kérdésre
egy játszótér adta a választ. Itt végleg magunk mögött hagytuk a kiinduló települést és
hol erdõben, hol patakvölgyben, hol pedig mezõn vezetett utunk a következõ ellenõrzõ
pontig, ahol egy matrica jelezte, jó úton járunk. A bánya mellett elhaladva Mogyoród
irányába fordultunk, ahol egy Mária kép bújik meg az 1800-as évek vége óta a fák között a
Hungaroringtõl nem is oly messze.
A pálya fõbejárata elõtt elhaladva a temetõ volt következõ fejtvényünk megoldásának
kulcsa. A kálváriára felkapaszkodva, a helyes égtáj beazonosítása majd a kereszt színének
megállapítása után a következõ kontrolponton, Mogyoród központjában már pecséttel, sütivel
és egy meleg teával vártak a szervezõk a cukrászdában. A sütit túratársam fel is ajánlotta a
természetnek elfogyasztásra, míg én magam tettem ezt meg. A Mogyoródi patakon átkelve
a Fóti úttal párhuzamosan a szántóföldek között vezetõ utakon haladtunk a Fóti templom
elõtt megbújó Vörösmarty emlékmûig, következõ érintendõ pontunkig. Ezen a szakaszon
szembesültünk elõször azzal, hogy Rockenbauer Pál 70-es évek végén bejárt és filmre vett
Országos Kéktúra teljesítése óta hazánk nem sokat változott, hisz ma is a szemétkupacokról
tudja meg a természetjáró, hogy hamarosan lakott település következik.
A településen áthaladva azt az északi irányba hagytuk el a Vörösmarty kunyhó és a Fáy
présház érintésével, ahol a szervezõk almával, mandarinnal kedveskedtek a résztvevõknek.
Innen a tanösvényre kapaszkodtunk melyet vékonyan beborított az éjszaka lehullott
hómennyiség és az ötös, majd hetes pont érintésével gyönyörködhettünk volna túránk
legmagasabb pontja által biztosított kilátásban, ha nem lett volna oly sûrû ködös az idõ.
Innen egy hosszabb ereszkedéssel jutottunk le a Neákiházhoz, majd a Fót-Csomád fõutat és a
vasútvonalat keresztezve a szántóföld szélén Csomád irányába haladtunk. Az erdõbe beérve
egy balossal haladtunk tovább. Az erdõ szépségét autóalkatrészek és szemét alkotta kupacok
torzították, s ahogy távolodtunk az aszfaltcsíktól ezek is egyre csökkenõ mennyiségben
voltak jelen. Elérve egy erdészeti aszfalt utat azon gyalogoltunk néhány száz métert majd
megkezdtük a mászást a Magas hegy irányába, ahol már érzékelhetõ volt az emberi jelenlét
erdõirtás képében. Itt találtuk túránk 11. ellenõrzõ pontját, ahol egy villanyoszlopról
kellett a számot leolvasni. Az iszaplerakó érintésével, hol kicsit megpihentünk, folytattuk
utunkat a völgyben lefelé, ahol szintén a favágók áldásos hatása volt fellelhetõ elõbb kopár
domboldal majd a kocsiúton mély keréknyomok nyomán, melyen épp egy teherautó próbált
továbbjutni traktor segítségével. Elhagyva remekmûvük helyszínét egy homokos földúton
kutyagoltunk tovább, majd egy jobbos fordulóval fenyõillat és kellemes fenyõerdõben
haladtunk a következõ helyes megoldást adó földalatti gázvezetéket jelzõ oszlopokig.
Néhány száz lépés után kereszteztük a 2/A fõutat, s a fáradtságtól hosszúnak tûnõ úton
haladva értünk be Göd alsó részére, ahol az elsõ házszámot feljegyezve már csak néhány
lépés volt hátra Alsógöd vasútállomásig és a Sári kocsmáig. Célba érvén a gratuláció mellett
megkaptuk teljesítményünk jutalmául oklevelünket, kitûzõnket és egy italjegyet, melyet a
pultnál be is váltottunk. Maradék elemózsiánk elfogyasztása és némi pihenõ után fáradtan,
de kellemes emlékekkel gazdagodva ültünk be a hazautazásunkra érkezõ autóban. Hazatérve
a gyógyszerészek szomorúságára ismét nem volt szükségünk altatóra, de hát mi már csak
ilyenek vagyunk.

Képek: http://kep.tar.hu/hapi/50662313#2